Emlékirataim

Egy könyv, mely ebben a formában először kerül az olvasók elé.

Egy könyv, melynek rövidített változata először Kanadában jelent meg 1974-ben. Majd 1989-ben itthon – a csonka kiadás.

Egy könyv egy kivételes sorsról, egy kivételes emberről, akinek neve egybeforrt a világháborút követő évtizedek kusza politikájával.

Egy könyv, mely megmutatja a diktatúra ördögi arcát.

Egy könyv a hősi ellenállásról.

Mindszenty József emblematikus sorsa huszadik századi kálváriajárás. Az ellenállás íve a kommün és a Kádár-korszak között húzódik, közelnézetben: Tanácsköztársaság, nyilas terror, Rákosi-diktatúra, 1956, Kádár-rendszer. Majd következik az emigráció, de a politikai szálak már a legkorábbi időktől átvezetnek az országhatáron és a kontinensen. Mindszenty meghurcolása, perbe fogása, bebörtönzése évtizedekig tabutéma volt Magyarországon, írásai, beszédei indexre kerültek, nevének kiejtése is kivívta az egykori hatalom haragját. A rendszerváltozást követően ügyében perújítási nyomozást rendeltek el, újratemetésére 1991-ben került sor, a rehabilitálási eljárást csak 2012-ben zárták le. Mi is történt akkor valójában az évtizedek alatt? A válaszokat az Emlékirataim adja meg.

„Azt kérdezheti az olvasó, elmondottam-e mindent. Válaszom: előadtam mindent, csak azt nem részleteztem, amit a jóízlés, meg a férfi és papi önérzet tilt. Amiről beszámoltam, azt nem azért írtam meg, hogy fájdalmaim és sebeim gyümölcsét bármilyen tekintetben learassam. Csak azért adtam közre, hogy a világ lássa, mi a bolsevizmus az emberi sorsban, és milyen az emberi sors a bolsevizmusban. Nem emeli az embert, de örvényeket nyit és szakaszt a számára. Elmondtam, hogy a magyar egyház fejének keresztjével is felhívjam balsorsú magyar népem szenvedéseire, de a saját maga szüntelen, küszöbön álló veszedelmére is a nagyvilág figyelmét” – írja Mindszenty a kötet előszavában.

Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, bíboros. Pehm József néven született a Vas vármegyei Csehmindszenten. 1915-ben Szombathelyen szentelték pappá. 1917-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Az 1918–19-es forradalmak idején politikai okokból letartóztatták, majd a Tanácsköztársaság alatt internálták. 1919 októberétől ismét Zalaegerszegen volt plébános, 1924-től címzetes apát, 1937-ben pápai prelátus lett. 1944. március 15-én szentelték püspökké, és helyezték a veszprémi egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen, ezért 1944 őszén a nyilasok elhurcolták Sopronkőhidára. 1945-ben, szabadulását követően visszatért Veszprémbe. 1945 őszén esztergomi érsekké szentelték, majd a következő évben bíborossá. Szemben állt a kommunista politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót az 1947. évi választási csalások, az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben börtönbüntetését megszakították, Felsőpeténybe vitték, ahol házi őrizetbe került. Az 1956-os forradalom idején kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása az egyik általánosan elterjedt követelés volt. Kiszabadítását követően, 1956. október 31-én katonákból és felkelőkből álló népes csoport kísérte Rétságról Budapestre. November 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez. Másnap a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. 1957. március 9-én bejelentették, hogy ítélete hatályban van, majd 1962-ben – távollétében – 1956-os szerepéért is elítélték. 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget. 1973-ban a pápa tisztségéből való lemondásra szólította föl. Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Mariazellben temették el. 1994 márciusában kezdődött boldoggá avatásának folyamata.